Boros Ádám és Járainé Komlódi Magda nyomdokain haladva 1994 nyarán florisztikailag és cönológiailag felmértük a Duna-Tisza közi kórises égerlápok állományait. Célunk a láperdők mai állapotának felmérése, kiszáradásuk történetének vizsgálata volt. Vizsgálatainkhoz a következő típusokat különítettük el: Hottoniás, sásos, kiszáradó és kiszáradt láperdő. Referenciaként felmértük a láperdőket övező ősi, illetve telepített ligeterdőket is. Terepbejárásaink során számos új florisztikai adatot is találtunk (pl. Thelypteris palustris,
Hottonia palustris, Ophioglossum vulgatum, Ranunculus lingua, Peucedanum palustre, Carex appropinquata). A térképi források szerint az elmúlt kétszáz év alatt nem változott jelentősen sem a láperdők kiterjedése, sem az egyes erdők alakja, ugyanakkor az 1920-as évek végén megkezdődött a lápok kiszáradása, mely az utóbbi 20 évben felgyorsult. A mai láperdők közül azokat tekintjük a legtermészetközelibbnek, ahol az erdőállomány kontinuitása igazolható volt az elmúlt kétszáz évben, és a vízháztartás még ma is lehetővé teszi a lápi jelleg legalább részleges fennmaradását. Ilyenek az ócsai Nagy-erdő egyes foltjai, a dabasi Vizesnyílás láperdeje és a
Tabdi-erdő ÉK-i vége.
Kutatásaink másik fő célja az volt, hogy megvizsgáljuk, mennyire használhatók történeti florisztikai és cönológiai adatok néhány évtizedes léptékű vegetációtörténések rekonstruálásában. Az eredmények azt mutatják, hogy ezek a források csak korlátozottan használhatók ilyen célokra. A fő ok, hogy a korábbi felvételek térben nem vagy alig lokalizálhatóak. A régi adatok ugyanakkor olyan információkkal is szolgáltak, melyek az erdők mai állapotából már nem következtethetők ki.
Belépés után letölthető a cikk.