Zólyomi B. (1946): Természetes növénytakaró a tiszafüredi öntözőrendszer területén. Öntözésügyi Közlemények, Budapest 7-8. 1-2:62-75.

A Tiszafüredi öntözőrendszer területe majdnem teljes egészében a Nagykúnság - Margitai löszös hát egy része, amely ősi állapotában, mint árvizektől aránylag kevésbbé háborított táj,a Hortobágy - Nagykúnság rétiagyagos és kötött-szikes talajú ártere és a Tiszamentének majdnem szikmentes öntéstere között foglal helyet. Tájunk nem egységes terület, hanem különböző tájelemekből tevődik össze: löszös hátak, parti dűnékben felhalmozódott futóhomokok, és egykor vízjárta, jórészt szikes területek váltakoznak rajta.
Ma a természetes növénytakaróból csupán a kultúrától erősen megzavart és átalakított foltok maradtak meg. A magasabb löszös és homokos területek, továbbá a mélyebben fekvő ármentesített rétiagyagok és egykori öntésföldek teljes egészükben szántóföldi művelés alatt állanak.
A szántóföldi kultúra kiterjeszkedett az enyhébben szikes talajokra is, így a rétek és legelők többé-kevésbbé természetesnek mondható növényzete ma már majdnem kizárólag az erősebben szikes talajokra szorult, illetve a hajdani mocsarak helyébe lépett. Az egykori erdők utolsó romjai: a Kúnmadarasi- és a Tiszaigari-erdő. Eredetibb növényzetű tölgyesek még tájunkon, de már az öntözőrendszer területén kívül, a kisújszállási Öreg-erdő, a Szentmargitai-erdő és főkép a híres Ohat-erdő.