Varga A. és Bölöni J. (2009): Erdei legeletetés, fás legelők, legelőerdők tárjtörténete. Természetvédelmi Közlemények 15: 68-79.

Erdei legeltetés, fás legelők, legelőerdők tárjtörténete
Varga Anna és Bölöni János
(Az V. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencia kötete, Nyíregyháza, 2008. november 6-9.)

Összefoglaló:
Az erdei legeltetés szerves része a hagyományos tájhasználatnak. Felhagyása, illetve egyes térségekben mai napig való gyakorlásának hatása jelentősen meghatározza a Kárpát-medence erdeinek képét. Az erdei legeltetés rendszerének és a hozzá kapcsolódó hagyományos ökológiai tudás megismerésének céljából elvégeztük a néprajzi, erdészeti és történeti irodalom feldolgozását, valamint tájtörténeti esettanulmányokat készítettünk, bakonyi és székelyföldi területeken. Az erdő, a fás növényzet a hagyományos állattartás egyik legfontosabb meghatározó tényezője. Az állatok az egész határt bejárják, az adott napszaktól, évszaktól és az időjárástól függő mértékben, tehát egyfajta - a pásztor által - szabályozott tér- és időbeli rendben. Az erdei legeltetés és makkoltatás így ember által szabályozott, mozaikos, átmeneti erdő- illetve tájképet alakít ki az azon legelő állatok segítségével és a levegő karbantartásával. Az erdei legeltetés visszaszorulása gazdasági okok miatt kezdődött meg a 19. században Nyugat-Európában és a Kárpát-medencében is. Magyarországon az erdőkben való legeltetés a területek állami kézbe kerülésével szűnt meg a 20. század második felében. Ezen tájhasználati formákat részben a megmaradt fás legelők, legelőerdők őrizték meg, melyeket mára szinte teljesen felhagytak.