Seres Petra, Fűr Tamás (2019): Baranyában jártak a zalai erdészek. Erdészeti Lapok 154(9): 308.

Abstract

Bükkhát ER vonatkozású rész: "... utunk a Bükkhát erdőrezervátumba vezetett, ahol Molnár Tamás és kollégái szakmai irányításával természetszerű erdőgazdálkodást folytatnak a sajátos adottságú védett természeti területen. Szemléletes térképen ábrázolták, hogy az erdőtömbön belül hol helyezkedik el a magterület és az azt körülvevő védőzóna egymáshoz képest. A rezervátum magterületén emberi beavatkozás nem történik, így a természetes erdődinamikai folyamatok érvényre juthatnak, meg lehet figyelni, hogy az állomány milyen ütemben közelít a természetes erdõ képéhez. A védõzónában az eddig alkalmazott lékes felújítóvágásról hallhattunk értékelést. Többféle méretû, alakú és tájolású lék nyitásával kezdték el az erdő felújítását, melyet a megjelent újulat mennyisége és minősége szempontjából, valamint a ráfordított költségek alapján tudtak értékelni. Az erdõsítéseket sok helyen kerítéssel védik a vad károsítása ellen, a felújítás sikere azonban még ezzel együtt sem volt minden esetben kielégítõ. A korábbi lékes tapasztalatok
alapján az eredményesebb felújulás érdekében jelenleg a kialakított közelítõ nyomvonalak között, állandó erdõborítás biztosításával gazdálkodnak. A tartalmas, szakmai kérdéseket is felvetõ terepi bemutató során Ács Péter erdőgondnok kolléga vezetett minket a tematikus útvonalon."

Notes

Az "Egyesületi élet" rovatban megjelent  utibeszámoló röviden tudósít a Bükkhát ER-ban tett látogatásról is. A Bükkháti Örökerdő Kezelési Tervet Ács Péter dolgozta ki, aki a terepi bemutatót tartotta.

Location
ER Archívum - digitális
Strict forest reserves
First author
Seres Petra