Bartha Dénes, Csóka György, Mátyás Csaba (szerk., 2022): Az erdészeti tudományok története Magyarországon. Az MTA Erdészeti Tudományos Bizottságának tanulmánykötete I., Soproni Egyetem Kiadó, Sopron, 399. old.

Összefoglalás

"A Magyar Tudományos Akadémia Erdészeti Tudományos Bizottsága három története Magyarországon nagy szakterületet (erdészettudomány, faanyagtudomány, vadbiológia) fog át, melyek között szoros kapcsolat fedezhető fel. Ez a három kötetből álló 
áttekintés – melynek első, a szűkebben vett erdészettudományt taglaló kötetét tartja kezében a tisztelt Olvasó – kísérlet a három szakterület kutatási ered￾ményeinek, sikereinek és kudarcainak, feladatainak áttekintésére múlt-jelen￾jövő bontásban. Tényszerű, forrásjellegű művet kívánunk közreadni, amely a korábbi kutatási eredményeket az eltelt idő távlatából értékeli, áttekinti a 
jelenlegi helyzetet, illetve egyfajta előre vetítést is megkísérel az egyes szak￾területek várható hazai és nemzetközi tendenciáira vonatkozóan." - a kötet szerkesztői.

Megjegyzések

TARTALOM
Beköszöntő 
Előszó 
Az erdészeti kutatás intézményei 
Erdészeti ökológia 
 . . . ezen belül Bidló és Bartha: Erdőrezervátum kutatás. 66-68. old.
Erdészeti növénytan 
Erdészeti nemesítés és erdészeti genetika 
Erdőművelés 
Ültetvényes fatermesztés 
Erdővédelem 
Erdőrendezés 
Erdészeti gépesítés 
Erdőhasználat 
Erdőfeltárás 
Erdészeti hidrológia 
Erdészeti politika és erdőértékelés 
A kötet szerzői 

Lelőhely
ER Archívum - digitális
Az erdészeti tudományok története Magyarországon, 2022
Első szerző
Bartha Dénes