Hosszú út vezetett az erdõrezervátum-gondolat megfogalmazásáig és érvényre juttatásáig, amelyet a Magyar Királyság õserdeinek 19–20. századi kiaknázásáról és gazdasági erdõvé alakításáról szóló lelkesült és figyelmeztetõ beszámolók, valamint az õserdõ fogalom körüli értelmezési viták alapoztak meg. Fuchs Frigyes erdész-földmérõ, 1861-ben megjelent könyvében még kiterjedt õserdõkrõl számol
be, elsõsorban a Kárpátokból és középhegységeinkbõl. Fekete Lajos viszont már így vezeti fel 1906-ban megjelent tanulmányát: „Őserdeink […] tûnőfélben vannak. Nem szabad késnünk tehát tanulmányozásukkal, mely nemcsak a természettudomány szempontjából érdekes, hanem a belőlük merített tanulságok idővel többé-kevésbé gyakorlatilag is értékesíthetők lehetnek.”